Nagymamám havonta egyszer készített tésztát, az volt a tésztakészítő nap. Ezt úgy értsétek, hogy tényleg egy egész nap volt. Mama elkezdett gyúrni korán reggel, amikor mi még fel sem keltünk, aztán gyártotta a tésztákat, mindenféle formában. Mama kedvence valamiért az apró kocka volt, ő azt szerette a húslevesbe tenni, én mindig inkább cérnametéltes voltam, – bár így felnőtt koromra csigás lettem. Húsleves minden vasárnap készült egy nagy adag, tészta tehát kellett jó sok. Mama pedig igyekezett mindenkinek megfelelni, így legalább három levesbetét készült. Utána pedig nekiállt a nagykocka gyártásának, amiből az ő kedvence, a káposztás tészta készült, majd alakult egy kis metélt is, a túrós csuszának, mert mi gyerekek azt szerettük.
Természetesen mindent kézzel készített, dagasztógép és tésztanyújtó szóba se jött! Saját kezűleg vágta fel még a nagyon apró kockát is és kézzel is gyúrta be tésztát. Utólag el sem tudom képzelni, hány kiló lisztből készítette ezt a sok mindent. Ma is hallom, ahogy az éles kés folyamatosan siklik a lisztes vágódeszkán, még emlékeim alapján is kiráz tőle a hideg. Ezek után jött a legjobb rész: a tészta szárítása. Ez azt jelentette, hogy az aggteleki ház minden egyes szobájában tészta száradt: konyharuhák tésztával az asztalokon, foteleken, konvektorokon, heverőkön, ágyakon. Szerencsére a tészta gyorsan száradt, de pár napig liszt szagban keltünk és feküdtünk, ma is érzem a frissen készített tészta illatát.
De nem csak az emlékek miatt szeretek tésztát készíteni, hanem azért is, mert teljesen kikapcsol, óriási sikerélmény és sokkal sokkal finomabb, mint a bolti. Egyszerűen teljesen más a textúrája, sokkal vastagabb, sokkal roppanósabb! Tésztát készíteni a gyerekekkel is szuper móka, próbáljátok ki ti is!