Nagyon régóta kísérletezem a fonott kaláccsal, és mostanra van is jól működő receptem, amit meg is osztok veletek a bejegyzés végén. Bevallom, én szeretek a kaláccsal bíbelődni, – mint a sütéssel általában, – de egészen más tészta, hogy szeretem, meg hogy van-e rá időm? Szerintem a húsvéti kalácsnak meg kell adni a módját, de a foszlós kalács nem csak húsvétkor jó, hanem mindig. Ráérős reggeleken éppúgy mint rohanós délutánokon uzsonnára.

Kalácsot, de gyorsan!
Éppen ezért volt nekem nagy felfedezés a Czelli Malom Foszlós kalács lisztkeveréke, amiről először azt hittem csak egy szimpla lisztkeverék. De aztán gyorsan kiderült, hogy korántsem erről van szó. Ebben a lisztkeverékben ugyanis minden benne van: nem kell bajlódni az élesztő felfuttatásával, a tojások feltörésével, vagy a cukor kimérésével. Csak vizet és egy kis vajat kell hozzáadni, – igen, a tejpor is benne van! Fél kiló liszthez 220 gramm langyos víz 50 gramm puha vaj szükséges.
Nincs más dolgunk mint ezt a három dolgot jól dagasztani, majd fél órát kelni hagyni. Ha megkelt a tészta, osszuk három felé, (vagy ha kisebb kalácsokat szeretnénk, akkor hat felé) sodorjuk, majd fonjuk meg, kenjük le a tetejét, és így is kelesszük 40-50 percet. Sütés előtt még egyszer kenjük meg a tojással! A megkelt kalácsok mehetnek is a sütőbe, 180 fokra, kb 35-40 peercre. Ebből a lisztkeverékből isteni foszlós kalácsok lesznek!! Többször teszteltem.

Az 1 kilós lisztből három darab fél kilós kalács jön ki, így ez a kalács nem csak sokkal finomabb, mint bármeliyk bolti, de sokkal olcsóbb is!
Czelli Malom
A Czelli Malom lisztjeit nemrég fedeztem fel magamnak, hogy egészen pontos legyek, Szabi a Pék ajánlotta a pizzalisztjüket. Így utánanéztem egy kicsit: a Celldömölki Malom családi tulajdonban lévő vállalkozás, egy napi 100 t kapacitású tradicionális magyar búzamalom. A malomban először 1938-ban őröltek lisztet, és a mai napig szinte folyamatos a termelés. 1993 óta jelentős részben szántóföldi növénytermesztéssel is foglalkozik, így minden búzát saját maguknak termelnek meg, a kiváló minőségű malmi búza ezért az üzem számára mindig biztosított. Sokféle lisztkeveréket, kenyérlisztet, pizzalisztet, tésztának való lisztet is készítenek. Szuper minőségű lisztjeik egyre több helyen kaphatók, és nem drágábbak az átlagnál.

Ha nincs lisztkeverék
És íme a recept a hagyományos kalácshoz, ha épp nincs lisztkeveréked. Ezzel sokkal többet kell babrálni, eleve fel kell futtatni az élesztőt (vagyis nem kell, de én szeretem, hogy lássam, valóban működik-e) majd nagyon sokat kell dagasztani. Én a végét már kézzel szeretem dagasztani, aztán legalább kétszer, de inkább háromszor szoktam keleszteni. Ebből az adagból két kisebb kalácsot szoktam készíteni. Az eredmény kicsit tömörebb lesz, de mi imádjuk!
Fonott kalács
500 gr búzafinomliszt
60 gr cukor (vagy aki édesebben szereti, 75 gr)
20 gr élesztő
1 evőkanál só
1 dl langyos tej (ebben kell felfuttatni az élesztőt a cukor felével, ne tedd bele a tejbe az összes cukrot, mert lehet, hogy megöli az élesztőt!)
1 dl tejszín
1 tojás + 1 sárgája
40 gr vaj vagy Rama for Baking, vagy sima olaj
1 tojás a kenéshez