Kiskorom óta két dolog érdekel a legjobban: az emberek és az ételek. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a felnőttkoromat is emberek és ételek között tölthetem, hiszen gasztronómiai újságíróként ha nem a családommal vagyok, akkor többnyire étlapokat böngészek, ételeket kóstolok, és séfeket idegesítek a kérdéseimmel valamelyik étterem konyháján. Aztán pedig hazamegyek, és mindent megírok.
Írni mindig is szerettem, kommunikáció és kulturális antropológia szakot végeztem az egyetemen, így kerültem az újságírás közelébe, egy ideje pedig már könyveket is írok, – természetesen gasztro vonalon. Elsők között vágtam bele itthon a gasztronómiai újságírásba.
Két kislányom kapcsán döbbentem rá, milyen keveset tudnak a gyerekek az ételek és az alapanyagok történetéről, – pedig már egy pizza is mennyi érdekes dolgot tud mesélni nekünk. Miért kerek? Miért piros-fehér-zöld a színe? Mikor került a paradicsom Európába? Egyáltalán mikor sütötték az első pizzát? Így vágtam bele gasztronómiai ismeretterjesztő könyvsorozatomba, melynek nemrég megjelent a harmadik része is, és megnyertem vele ismeretterjesztő kategóriában a HUBBY Év Gyermekkönyve díjat, és a diákzsűri díját is. Az első kötet a Sandwich grófja és a nápolyi pizza gyerekek kedvenc ételeinek, a második, a Pavlova kisasszony és a dobostorta a sütemények történetét mutatja be. A sorozat legújabb darabja, a Világkóstoló pedig egy képzeletbeli utazás a föld körül, sok-sok finomsággal. Nem csak könyveket írok a gyerekeknek, hanem interaktív gasztronómiai foglalkozásaimmal járom az országot, (könyvtárakat, iskolákat) örömmel veszek minden meghívást
A gasztronómia nyomában bejártam már egész Magyarországot és a világ számos pontját, mindenhol igyekszem minél több újdonságot megkóstolni. Bár sokat utazom, ami igazán felölt, az a Balaton. Több mint tíz éve járom rendületlenül a balatoni régiót, hogy felkutassam és bemutassam a balatoni éttermeket, termelőket, és elősegítsem a négyévszakos Balaton kialakulását. Élményeimről rengeteg cikk, és Magyar tengeri gasztrokönyv címmel könyv is született. 2023-ban pedig egy csodás csapattal útjára indítottuk a Taste Balaton fesztivált.
Több helyszínen tartok gasztrosétákat, gasztronómiai témájú beszélgetéseket és gyerekeknek gasztro-workshopokat.
Ételmesék a tudatos étkezésért – Nők Lapja
Ha a gasztronómia egy iskolai tantárgy lenne – Index.hu
Gasztrokaland a gyerekkönyvtárban – Behir.hu
Kalas Györgyi gasztrotörténeti kalandozásra hívja a gyerekeket – Konyvesmagazin.hu
Kalas Györgyi: Világkóstoló – Mesecentrum.hu
A burgonya istennőjétől a vízibivalyig – Smoking Barrels
Engedjük be a konyhába a gyerekeket! – Koloknet.hu
Izgalmas tények kedvenc ételeinkről – Bcool Magazin
Végre itt vannak a válaszok a gyerek étellel kapcsolatos kérdéseire – Nlc.hu
Megszöktette egy belga herceg feleségét, ma mindenki ismeri – Index.hu
Subscribe to my weekly newsletter. I don’t send any spam email ever!